DAU.Natasa (18)

DAU.Natasa (18)

Ilja Hrzsanovszkij rendező az ukrajnai Harkovban grandiózus, szinte városnyi díszletben teremtette újra egy ’50-as évekbeli szovjet kutatóintézetet és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra mindennapjait. Több mint...
Ilja Hrzsanovszkij rendező az ukrajnai Harkovban grandiózus, szinte városnyi díszletben teremtette újra egy ’50-as évekbeli szovjet kutatóintézetet és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra mindennapjait. Több mint négyszázan választották az ukrán jelen helyett a szovjet hatvanas éveket, és költöztek be ide, hogy a nap 24 órájában a meghatározott karakterekben éljék az életüket. A két éven át tartó kísérlet során a rendező folyamatosan 35 mm-es kamerákkal forgatott, az előre kitalált történeteket a szereplők viszonyai alakították. A 700 órányi filmanyag feldolgozása évekkel ezelőtt kezdődött és még most is tart, az első bemutatásra kerülő játékfilm a DAU. Natasa. Natasa a kutatóintézet kantinjának vezetőjeként kegyetlenül bánik...
Jeges pokol (16)

Jeges pokol (16)

​​Egy távoli gyémántbánya beomlik Kanada messzi északi részén. A jeges terepre specializálódott sofőr társaival nekiindul a lehetetlen küldetésnek a fagyott óceánon át, dacolva olvadó jéggel,...
​​Egy távoli gyémántbánya beomlik Kanada messzi északi részén. A jeges terepre specializálódott sofőr társaival nekiindul a lehetetlen küldetésnek a fagyott óceánon át, dacolva olvadó jéggel, viharral, hogy kimentse a csapdába esett bányászokat. Neki és társainak még fogalma sincs, milyen elképzelhetetlen veszély leselkedik rá. Rendező: Jonathan Hensleigh Szereplők: Liam Neeson, Holt McCallany, Matt McCoy, Laurence Fishburne, Amber Midthunder, Martin Sensmeier, Matt Salinger, Lauren Cochrane, Marcus Thomas, Paul Essiembre, Josh Strait, Mike Vaughn [gallery link='none']
Kígyószem: J. I. Joe – A kezdetek

Kígyószem: J. I. Joe – A kezdetek

G.I. Joe univerzum egyik legrejtélyesebb és legkedveltebb karakterének eredettörténete. Miután apját meggyilkolják, Kígyószem elindul a bosszú sötét útján, amely elvezeti őt Tommyhoz, a nemes japán...
G.I. Joe univerzum egyik legrejtélyesebb és legkedveltebb karakterének eredettörténete. Miután apját meggyilkolják, Kígyószem elindul a bosszú sötét útján, amely elvezeti őt Tommyhoz, a nemes japán harcoshoz. Tommy Japánba viszi a fiút, hogy ott az Arasikage klánnál kapjon kiképzést. Az Arasikage értékrendje arra ösztönzi Kígyószemet, hogy feltegye a kérdést: vajon jó-e az, ha a bosszú keresése a fő vezérlő erő az életben. Tommyval kötött barátsága és a férfiba vetett bizalma egyre nő, ugyanakkor a sötét titok, amit őriz, próbára teszi a klán iránti lojalitását, és végső soron ettől függ, hogy hős lesz belőle, vagy gonosztevő... Rendező: Robert Schwentke Szereplők: Steven Allerick,...
Gerhard Richter, a festő (12)

Gerhard Richter, a festő (12)

A többszörösen díjnyertes dokumentumfilm elvezeti a nézőt Gerhard Richter ritkán látott műtermébe, és segít megérteni az egyik leghíresebb kortárs festő művészetét. Az alkotói folyamat közben...
A többszörösen díjnyertes dokumentumfilm elvezeti a nézőt Gerhard Richter ritkán látott műtermébe, és segít megérteni az egyik leghíresebb kortárs festő művészetét. Az alkotói folyamat közben és mindennapi élethelyzetekben is láthatjuk Richtert, aki a festészet lényegéről és a műtermen kívüli világgal való ellentmondásos kapcsolatáról is beszél. Rendező: Corinna Belz Szereplők: Gerhard Richter, Norbert Arns, Hubert Becker [gallery link='none']
Croodék: Egy új kor (6)

Croodék: Egy új kor (6)

Croodéknak kijutott a veszélyekből és a katasztrófákból, az agyaras ősállatoktól a világvége túléléséig, de most az eddigi legnagyobb kihívással kell szembenézniük: egy másik családdal. Croodéknak...
Croodéknak kijutott a veszélyekből és a katasztrófákból, az agyaras ősállatoktól a világvége túléléséig, de most az eddigi legnagyobb kihívással kell szembenézniük: egy másik családdal. Croodéknak szükségük van egy új élőhelyre, így aztán az első őscsalád a nyakába veszi a világot, hogy biztonságosabb otthont keressenek. Kisvártatva rábukkannak egy falakkal körülvett édenkertre, amely minden igényüknek megfelel… egy valamit kivéve. Már lakik ott egy másik család: a Jobbagyék. Jobbagyék (hangsúly a „jobb”-on) a míves lombkunyhójukkal, elképesztő találmányaikkal és több hektárnyi frissen öntözött terményeikkel jó pár fokkal Croodék fölött állnak az evolúciós lépcsőn. Amikor befogadják Croodékat - a világ első vendégeit - nem kell...
Tolvajok társasága

Tolvajok társasága

Még a legnagyobb biztonsággal őrzött szövetségi börtön sem tudja visszatartani a szökéstől a hírhedt és elismert nemzetközi tolvajt, Richard Pace-t. Egy fergeteges autós üldözésben lerázza...
Még a legnagyobb biztonsággal őrzött szövetségi börtön sem tudja visszatartani a szökéstől a hírhedt és elismert nemzetközi tolvajt, Richard Pace-t. Egy fergeteges autós üldözésben lerázza ugyan az FBI-t és a rendőröket, de aztán egy másik csapatban, a Tolvajok társaságában találja magát. A bandatagok színes egyéniségek, amolyan modern kori Robin Hoodként tekintenek magukra, és csak a jó cél érdekében vetik be csavaros trükkjeiket. A csapat meggyőzi Pace-t, hogy csatlakozzon hozzájuk az évszázad rablásában: egy terrorista csoportokat pénzelő üzletember aranykészletét készülnek ellopni. Rendező: Renny Harlin Szereplők: Pierce Brosnan, Nick Cannon, Tim Roth, Rami Jaber, Hermione Corfield, Jamie Chung, Mike Angelo, David Batchelor,...
Diana esküvője (16)

Diana esküvője (16)

ADS 2020 1981. július 29-e. A fenséges londoni Szent Pál-székesegyházban Károly herceg feleségül veszi Lady Diana Spencert. Ugyanezen a napon egy norvég kisváros gyárának menzájában...
ADS 2020 1981. július 29-e. A fenséges londoni Szent Pál-székesegyházban Károly herceg feleségül veszi Lady Diana Spencert. Ugyanezen a napon egy norvég kisváros gyárának menzájában is ünnepelnek. Ez Liv és Terje esküvői partija. A babakocsiban fekszik újszülött lányuk, Diana, akinek élete – híres névadójához hasonlóan – a következő években igencsak tartalmas lesz. Az esküvő és az azt követő évek kevésbé elbűvölőek, mint a királyi pár, de vitathatatlanul sokkal szórakoztatóbbak. Diana által szemtanúi lehetünk szülei őrült házasságának. Számára ők a legrosszabb szülők a világon. Ám amikor harminc évvel később saját esküvőjére készül, minden kissé átértékelődik. Rendező: Charlotte Blom Szereplők: Marie Blokhus,...
Space Jam – Új kezdet (6)

Space Jam – Új kezdet (6)

Néha a szupersztárok is segítségre szorulnak. LeBron James például a nagy bajba került fián próbál segíteni, de kénytelen belátni, hogy egyedül nem boldogul. A legjobbakhoz...
Néha a szupersztárok is segítségre szorulnak. LeBron James például a nagy bajba került fián próbál segíteni, de kénytelen belátni, hogy egyedül nem boldogul. A legjobbakhoz fordul segítségért: Tapsi Hapsi, bájos barátnője Lola nyuszi, Dodó kacsa, Speedy Gonzales és a többiek szerencsére vállalják, hogy egy mindent eldöntő kosármeccsen állnak ki az űrből érkezett gonoszok ellen. A Firkák a Banditák ellen – kezdődjön az intergalaktikus szupermeccs! Az NBA szupersztárja, LeBron James és Bolondos dallamok 2D sztárjai egy csapatban: csak egy őrült vicces és nagyon látványos film lehet az eredmény. Rendező: Malcolm D. Lee Szereplők: LeBron James, Don Cheadle, Martin Klebba és a...
Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák (12)

Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák (12)

Jessie English szerelmi élete romokban hever. Miután összecsapnak a feje fölött a hullámok, és a barátja szakít vele, egy különösen fontos felkérést kap. Mindössze nyolc...
Jessie English szerelmi élete romokban hever. Miután összecsapnak a feje fölött a hullámok, és a barátja szakít vele, egy különösen fontos felkérést kap. Mindössze nyolc napja van megszervezni egy menyegzőt. Jessie semmit sem bíz a véletlenre: a vendéglátást a híres, de rendkívül mogorva Lawrence Phillipsre bízza, valamint a város egyik legfelkapottabb underground zenekarát is megpróbálja beszervezni. Ha ez nem lenne elég drámai, az esküvői zűrzavarba bekapcsolódik egy „Hamupipőkéjét” kereső idegenvezető és egy orosz maffia elől menekülő, reality showban szereplő páros is, akik az eszméletlen kalandok során végül mind hozzátesznek valamit a „boldog befejezéshez”, ahol mindannyian rájönnek, hogy a szerelem valójában...
Végtelen útvesztő 2. – Bajnokok csatája (16)

Végtelen útvesztő 2. – Bajnokok csatája (16)

Hat ember összezárva találja magát egy menekülőszobában, ahonnan csak egy újabb menekülőszobába vezet kijárat – és aki hibázik, az nem pontot veszít, hanem az életét....
Hat ember összezárva találja magát egy menekülőszobában, ahonnan csak egy újabb menekülőszobába vezet kijárat – és aki hibázik, az nem pontot veszít, hanem az életét. Így indult a Végtelen útvesztő, amelyből az első, hátborzongatóan izgalmas rész végén csupán csak ketten kerültek ki élve. Zoey és Ben megúszta a kalandot, és megfogadta, hogy leleplezi a titokzatos Játékmestert megbízóit. De ők közben új játékot terveztek: a túlélési esély 4%, és Zoey és Ben is játszani fog. Akár akarja, akár nem. Rendező: Adam Robitel Szereplők: Taylor Russel, Logan Miller, Isabelle Fuhrman, Indya Moore, Holland Roden [gallery link='none']
Kedves kém

Kedves kém

A nyolcvanhárom éves Sergio egy magánnyomozó megbízásából beköltözik egy chilei idősotthonba, hogy az egyik bentlakóról jelentsen. A küldetés során az empatikus főhős egyre közelebb kerül...
A nyolcvanhárom éves Sergio egy magánnyomozó megbízásából beköltözik egy chilei idősotthonba, hogy az egyik bentlakóról jelentsen. A küldetés során az empatikus főhős egyre közelebb kerül az intézmény lakóihoz, így kémből lassacskán az ott élők bizalmasává, sőt, barátjává válik. Maite Alberdi Oscar-jelölt dokumentumfilmje kémtörténetekbe illő fordulatokat tartogat, miközben a rendező az időskor szépségeit és nehézségeit is feltérképezi. Rendező: Maite Alberdi Szereplők: Berta Ureta, Marta Olivares, Petronila Abarca, Romulo Aitken, Sergio Chamy, Zoila Gonzalez [gallery link='none']
Irány a bárka 2.(6)

Irány a bárka 2.(6)

A fura kis állatkölykök, Lia és Fancsi Noé bárkáján utaznak tovább, együtt a vízözön elől menedékre lelt társaikkal. A napok telnek, az állatok sodródnak a...
A fura kis állatkölykök, Lia és Fancsi Noé bárkáján utaznak tovább, együtt a vízözön elől menedékre lelt társaikkal. A napok telnek, az állatok sodródnak a végtelen vízen, szárazföld sehol és fogytán az élelem. A ragadozók és a növényevők között nem könnyű békét tartani. Egy szerencsétlen baleset folytán Lia és Fancsi kiesnek a bárkából és elsodródnak egymástól. Lia hajótörést szenved egy elhagyatottnak tűnő, ám lakályos szigeten. Fancsi eközben saját színes rokonait fedezi fel, akik békésen éldegélnek egy víz alatti világban, egy veszélyes, kitörni készülő vulkán közelében. A szigetre hamarosan megérkezik a bárka is az éhes állatokkal, úgyhogy itt az idő, hogy...
A szerelem nem várhat (12)

A szerelem nem várhat (12)

A tizenhat éves Steffi épp befejezte a középiskolát és izgatottan várja az utolsó osztálykirándulást Párizsba, ahol barátjával, Fabiannal végre önfeledten pihenhetnek a szerelem városában. Ám...
A tizenhat éves Steffi épp befejezte a középiskolát és izgatottan várja az utolsó osztálykirándulást Párizsba, ahol barátjával, Fabiannal végre önfeledten pihenhetnek a szerelem városában. Ám az utazás előtt a fiatal lány szörnyű hírt kap: gyógyíthatatlan rákos beteg és kevesebb mint egy éve van hátra. Míg édesanyja kétségbeesetten próbálja megvédeni mindentől, édesapja pedig megkérdőjelezi addig megingathatatlannak gondolt hitét, a fiatal lány kocsiba ül és Párizs felé veszi az irányt. Útja során egy sármos útitársat is kap maga mellé, akivel igyekszik bepótolni mindazt, amiről félő, hogy lemarad. Rendező: André Erkau Szereplők: Sinje Irslinger, Max Hubacher, Til Schweiger [gallery link='none']
Minari – A családom története (12)

Minari – A családom története (12)

A nyolcvanas években egy dél-koreai család Kaliforniából egy arkansasi farmra költözik, hogy új otthont alapítson. Jacob, a családfő bízik a saját családi gazdaság mielőbbi beindításában....
A nyolcvanas években egy dél-koreai család Kaliforniából egy arkansasi farmra költözik, hogy új otthont alapítson. Jacob, a családfő bízik a saját családi gazdaság mielőbbi beindításában. Felesége, Monica jóval szkeptikusabb, s miközben egy csirkefarmon dolgozik, aggódik a nehézségek és kisfia, David egészsége miatt. A napi munka mellett a szülők nem tudnak vigyázni a gyerekekre, ezért segítségül hívják Monica édesanyját Dél-Koreából. Rendező: Lee Isaac Chung Szereplők: Steven Yeun, Yeri Han, Alan S. Kim, Noel Cho, Yuh-Jung Youn, Darryl Cox, Esther Moon, Ben Hall, Eric Starkey, Will Patton, Jacob M Wade [gallery link='none']
Szilaj: Zabolátlanok (6)

Szilaj: Zabolátlanok (6)

Amikor a makacs Lucky Prescott nagyvárosi otthonából kénytelen egy kis határmenti városkába költözni, úgy érzi magát, akár a partra vetett hal. Ám az élete örökre...
Amikor a makacs Lucky Prescott nagyvárosi otthonából kénytelen egy kis határmenti városkába költözni, úgy érzi magát, akár a partra vetett hal. Ám az élete örökre megváltozik, amikor új barátokra tesz szert, és megbonthatatlan kötelék alakul ki közte és egy Szilaj nevű vad musztáng között. Amikor Szilaj ménesét marhatolvajok ejtik foglyul, a lányok és lovaik életük nagy kalandjába vágnak bele, hogy megmentsék őket. Rendező: Elaine Bogan, Ennio Torresan Szereplők: laine Bogan, Ennio Torresan [gallery link='none']
Sweat (16)

Sweat (16)

Sylwia mindent a maximumon pörget. Sikeres fitnesz trénerként emberek ezreit motiválja. Közösségi média sztár, aki az edzések és teljesítménysikerek mellett folyamatosan posztolja érzéseit a rajongóinak....
Sylwia mindent a maximumon pörget. Sikeres fitnesz trénerként emberek ezreit motiválja. Közösségi média sztár, aki az edzések és teljesítménysikerek mellett folyamatosan posztolja érzéseit a rajongóinak. Sylwia a teljes életét az edzőteremben és az online térben éli. A látszólagos tökéletesség felszíne alatt azonban meg nem értettség, elzárkózás, magány és szeretetéhség rejtőzik, amit egy idő után már nem tud elrejteni a külvilág elől. Rendező: Magnus von Horn Szereplők: Magdalena Kolesnik, Aleksandra Konieczna, Julian Swiezewski [gallery link='none']
Hajszra és cselőre

Hajszra és cselőre

Hajszra, cselőre – ezzel a két szóval irányítják a négyökrös szekeret a pusztai gulyások. A film a hortobágyi emberek – gulyások, csikósok – életének mindennapjait...
Hajszra, cselőre – ezzel a két szóval irányítják a négyökrös szekeret a pusztai gulyások. A film a hortobágyi emberek – gulyások, csikósok – életének mindennapjait kísérli meg a néző elé tárni. Hőseinket gyerekként fogadta be a puszta melyről mondják, akit egyszer meghódít, meg is tartja örökre. A bensőséges, őszinte interjúk alkalmával mintegy kulcslyukon keresztül tekinthettünk be hőseink életének mások által láthatatlan rejtelmeibe. A kialakított bizalom és a terepen töltött idő alatt olyan témák kerültek szóba, mint az idő, az élet folyásának viszonylagossága, a munkaszeretet, az elhivatottság, az elmúlástól való félelem és a kemény életet élő férfiemberek viszonya asszonyaikhoz. A kis...
Fekete Özvegy (12)

Fekete Özvegy (12)

Natasha Romanoff kénytelen lesz szembenézni múltja sötét epizódjaival, amikor egy veszedelmes összeesküvés hozzá is elér. Nyomában egy életére törő, kérlelhetetlen erővel, Natasha számot kell vessen...
Natasha Romanoff kénytelen lesz szembenézni múltja sötét epizódjaival, amikor egy veszedelmes összeesküvés hozzá is elér. Nyomában egy életére törő, kérlelhetetlen erővel, Natasha számot kell vessen kémes múltjával és családi kötelékeivel, amiket már jóval azelőtt felbontott, hogy Bosszúálló lett. Rendező: Cate Shortland Szereplők: Scarlett Johansson, Florence Pugh, Rachel Weisz, David Harbour [gallery link='none']
Kövek (12)

Kövek (12)

Budapesten kéthetes tábort szerveznek különféle hátterű európai fiatalok részvételével, akik önkéntesként egy zsidó temetõben tisztítják meg az elhanyagolt sírokat. A német képzőművész, Gunter Demnig botlatóköveket...
Budapesten kéthetes tábort szerveznek különféle hátterű európai fiatalok részvételével, akik önkéntesként egy zsidó temetõben tisztítják meg az elhanyagolt sírokat. A német képzőművész, Gunter Demnig botlatóköveket készít a holokauszt áldozatainak emlékére. Már több mint 74 000 ilyen emlékművet helyezett el Európa-szerte 26 országban. Rendező: Dobray Gyö, rgy Szereplők: Gunter Demnig [gallery link='none']
Zappa (16)

Zappa (16)

Frank Zappa a 20. század egyik meghatározó, extravagáns amerikai művésze – zeneszerző, gitáros, producer és filmrendező. A csaknem három évtizedet átfogó pályafutása alatt írt rockzenei,...
Frank Zappa a 20. század egyik meghatározó, extravagáns amerikai művésze – zeneszerző, gitáros, producer és filmrendező. A csaknem három évtizedet átfogó pályafutása alatt írt rockzenei, jazz-, elektronikus zenei, nagyzenekari munkákat; életében mintegy 60 nagylemeze jelent meg (1993-ban bekövetkezett halála után is több mint húsz) a Mothers of Invention együttessel vagy saját neve alatt. Egyedi gitár-játékával és senkivel össze nem téveszthető színpadi jelenlétével számtalan zenészt inspirált, a rocktörténet egyik emblematikus alakja, aki természetesen a Rock’n’Roll Hall of Fame-nek is tagja. A hazai rajongók számára felejthetetlen élmény volt a budapesti koncertje 1991. június 30-án, amely egyben Zappa az egyik legutolsó színpadi fellépése...