Az üldözött (12)

Az üldözött (12)

Egy csúnyán megkínzott, félig csecsen, félig orosz fiatalember bukkan fel Hamburg iszlám közösségében, hogy édesapja sötét üzelmekkel szerzett vagyonát megkaparintsa. Természetesen ez nem kerüli el...
Egy csúnyán megkínzott, félig csecsen, félig orosz fiatalember bukkan fel Hamburg iszlám közösségében, hogy édesapja sötét üzelmekkel szerzett vagyonát megkaparintsa. Természetesen ez nem kerüli el a német és amerikai hírszerző ügynökségek figyelmét sem. Megkezdődik a hajsza, miközben az idő egyre fogy a tét pedig egyre nagyobb: vajon a titokzatos férfi meghurcolt áldozat, vagy rombolásra és pusztításra készülő szélsőséges? A történet a politikai thrillerek nagymesterének John le Carrénak az azonos című regényére épül. Az Üldözött feszült hangulatú, intenzív alkotás, amelyben a politikusok és bürokraták csatározásai mellett az emberi és szerelmi szálak is hangsúlyos szerepet kapnak egészen az utolsó, katartikus jelenetig. Rendező:...
Az utolsó éjszaka Párizsban

Az utolsó éjszaka Párizsban

1944 augusztusában járunk, amikor a második világháború végkimenetele már eldőlni látszik: Hitler csapatai meggyengültek, a szövetségesek pedig fokozatosan törnek előre. A többgenerációs katonai család sarja,...
1944 augusztusában járunk, amikor a második világháború végkimenetele már eldőlni látszik: Hitler csapatai meggyengültek, a szövetségesek pedig fokozatosan törnek előre. A többgenerációs katonai család sarja, Dietrich von Choltitz tábornok a Führertől azt a feladatot kapja, hogy a legfontosabb épületeiben és hídjainál aláaknázott Párizst robbantsa fel. Ha Choltitz engedelmeskedik a parancsnak, nemcsak az európai kultúra egy kiemelkedően fontos darabját törli el a föld színéről, de több millió ártatlan embert is elpusztít. Viszont ha megkíméli a várost, akkor a Gestapo mészárolja le az egész hátrahagyott családját. Rendező: Volker Schlöndorff Szereplők: Niels Arestrup, André Dussollier, Burghart Klaußner, Thomas Arnold [gallery link='none']
Villám és a varázsló (6)

Villám és a varázsló (6)

Villámot a vörös házicicát korábbi gazdái magára hagyják. Az utcán rá leselkedő veszélyek elől menekülve besurran egy titokzatos, ódon házba, ahol a nyugdíjas mágus, Lawrence,...
Villámot a vörös házicicát korábbi gazdái magára hagyják. Az utcán rá leselkedő veszélyek elől menekülve besurran egy titokzatos, ódon házba, ahol a nyugdíjas mágus, Lawrence, művésznevén a Legendás Lorenzo tengeti öreg napjait. A ház minden zugát különféle állatok, különös lények és lélegzetelállító gépezetek népesítik be, amelyek vidám táncot lejtenek, miközben elkészítik az öreg bűvész számára a reggelit. Lorenzo barátságosan viszonyul Villámhoz és befogadja őt a házba, ezt azonban nem mindenki nézi jó szemmel: Jack a nyúl és Maggie az egér mesterkedni kezdenek, hogy az új jövevényt eltávolítsák. Azonban a fura csapat otthona egyik napról a másikra veszélybe kerül, amikor Lorenzo...
A Sin City: Ölni tudnál érte (18)

A Sin City: Ölni tudnál érte (18)

A cselekmény Marv történetével folytatódik azon az éjszakán, amikor Hartigan meghal. Elmeséli, milyen konfliktus vezetett ahhoz, hogy Dwight átoperáltassa az arcát. Láthatjuk, hogyan próbálja Nancy...
A cselekmény Marv történetével folytatódik azon az éjszakán, amikor Hartigan meghal. Elmeséli, milyen konfliktus vezetett ahhoz, hogy Dwight átoperáltassa az arcát. Láthatjuk, hogyan próbálja Nancy túlélni Hartigan áldozatszerű öngyilkosságát. Új figuraként megismerhetjük Johnnyt, az aranykezű szerencsejátékost, aki megtudja, milyen rosszul végződhet egy este, ha egy nagykutyába botlik a bűnös városban. Rendező: Frank Miller, Robert Rodriguez Szereplők: Mickey Rourke, Bruce Willis, Josh Brolin, Jessica Alba, Joseph Gordon-Levitt, Eva Green [gallery link='none']
Oculus (18)

Oculus (18)

Tíz évvel ezelőtt a Russell család tragédiája mindörökre rányomta bélyegét a két testvér, Tim és Kaylie életére, amikor Timet elítélték szüleik brutális meggyilkolásáért. Most Tim...
Tíz évvel ezelőtt a Russell család tragédiája mindörökre rányomta bélyegét a két testvér, Tim és Kaylie életére, amikor Timet elítélték szüleik brutális meggyilkolásáért. Most Tim végre kiszabadul, s minden vágya, hogy normális életet élhessen; Kaylie-t azonban még mindig kísérti az a végzetes éjszaka, és meg van róla győződve, hogy szüleik halálát nem Tim, hanem egy gonosz természetfeletti erő idézte elő, amely egy antik tükörből szabadult el. Kaylie nyomozni kezd, hogy bebizonyítsa Tim ártatlanságát, és hasonló halálesetek után kutat a tükör egykori gazdáinál az elmúlt században. Amikor a titokzatos entitás nyomára bukkannak a gyermekkori rémálmaik újra kezdődnek. Rendező: : Karen Gillan,...
STEP UP – ALL IN (12E) 3D

STEP UP – ALL IN (12E) 3D

Camille, Andie, Sean, Moose, és az eddigi Step Up részek profi táncosai mind összegyűlnek, hogy bevegyék a Bűn Városát, a fényűző partyk, a csillogó show-műsorok,...
Camille, Andie, Sean, Moose, és az eddigi Step Up részek profi táncosai mind összegyűlnek, hogy bevegyék a Bűn Városát, a fényűző partyk, a csillogó show-műsorok, az éjszakai nyüzsgés fellegvárát. Ennyire közel még sosem jártak ahhoz, hogy valóra váltsák álmukat, és saját show-val lépjenek fel a vibráló Las Vegasban. Viszont az oda vezető út korántsem olyan egyszerű: szuperlátványos műsorral kell előállniuk, olyan extrém koreográfiákkal, amivel bebizonyíthatják, ők a legjobb táncosok a nevezett versenyzők között, és bizony bárkit leköröznek. Rendező: Trish Sie Szereplők: Alyson Stoner, Briana Evigan, Ryan Guzman, Adam G. Sevani, Misha Gabriel Hamilton, Chadd Smith [gallery link='none']
22 Jump Street – A túlkoros osztag

22 Jump Street – A túlkoros osztag

A rossz rendőr is hasznos – ha tejfeles képű. A kopasz osztag tagjai különlegesek: olyan éretlenek, hogy feltűnés nélkül elvegyülhetnek a fiatalkorú bűnözők között. Jenko...
A rossz rendőr is hasznos – ha tejfeles képű. A kopasz osztag tagjai különlegesek: olyan éretlenek, hogy feltűnés nélkül elvegyülhetnek a fiatalkorú bűnözők között. Jenko nem túl eszes, de legalább kemény, társa Schmidt még pufi is. A véletlen úgy hozta, hogy agyatlan módszereikkel valahogy sikerült lebuktatniuk egy középiskolai kábítószer-bandát, így főnökük, Dickson kapitány új bevetésre küldi őket. A páros ezúttal egy nagyon gyanús főiskola felé veszi az irányt… Rendező: Phil Lord, Christopher Miller Szereplők: Channing Tatum, Jonah Hill, Ice Cube, Dave Franco [gallery link='none']
Az élet ízei (12)

Az élet ízei (12)

A festői szépségű dél-francia kisvárosban Madam Mallory éttermének, az előkelő Le Saule Pleureur-nek nem akad párja: a Michelin csillagos konyhában egymás után készülnek a gasztronómiai...
A festői szépségű dél-francia kisvárosban Madam Mallory éttermének, az előkelő Le Saule Pleureur-nek nem akad párja: a Michelin csillagos konyhában egymás után készülnek a gasztronómiai csodák a szenvedélyes, ám kissé vaskalapos tulajdonosnő irányításával. Az egyszerű ételek is kifinomult fogássá változnak a keze alatt, amivel vendégeit teljesen megbabonázza. De a tökéletes recepthez mindig kell egy izgalmas hozzávaló. És ez most az egzotikus Indiából érkezik. Egyik napról a másikra toppan be a csendes városkába a Kaddam család, akik nem kisebb tervvel állnak elő, mint hogy megnyitják indiai éttermüket szemben a francia gasztrocsodával. Nem csak a hangos zenétől lesz zajos a környék, de...
A galaxis örzői (12)

A galaxis örzői (12)

A történet a kalandor Peter Quill körül forog, aki ellop egy titokzatos gömböt, amelynek megszerzése szerepel a gonosz Ronan világuralmi tervei között is. Ezért hajtóvadászatot...
A történet a kalandor Peter Quill körül forog, aki ellop egy titokzatos gömböt, amelynek megszerzése szerepel a gonosz Ronan világuralmi tervei között is. Ezért hajtóvadászatot indít Quill után, akinek minden erejére szüksége lesz, ha épp bőrrel akarja megúszni a kalandot. Ennek érdekében kényszerű szövetséget köt négy különös alakkal – Rocket, az állig felfegyverzett mosómedve, Groot, egy élő fára emlékeztető lény, a veszedelmes bérgyilkosnő, Gamora, és a bosszúszomjas Drax, a Pusztító alkotják a Galaxis őrzőit. Amikor Quill rájön, hogy a titokzatos gömbnek mekkora ereje van és milyen veszélyt jelent az univerzumra nézve, elkeseredett végső összecsapásra hívja társait, a tét pedig óriási,...
A csodabogár

A csodabogár

Paolo szinte minden napját Gustino barátja bárjában tölti, egy Gorizia közeli kis faluban. Az ivás mellett a negyvenéves, nagydumás férfi egyetlen célja az életben, hogy...
Paolo szinte minden napját Gustino barátja bárjában tölti, egy Gorizia közeli kis faluban. Az ivás mellett a negyvenéves, nagydumás férfi egyetlen célja az életben, hogy visszaszerezze volt feleségét, Stefania-t, de vágya mögött a valódi tettek messze elmaradnak ezen a téren. Az események akkor fordulnak váratlan irányba, amikor megérkezik Zoran, a tizenöt éves, visszahúzódó, de kifinomult beszédű és galamblelkű tinédzser, Paolo „öröksége”, akit egy rég elfeledett szlovén rokon halála után bíznak rá. Paolo hirtelen nagybácsi-szerepben találja magát, ami kezdetben nagyon terhes számára. Amikor azonban rájön, hogy Zoran kivételes tehetség a darts területén, és ebből hasznot is hajthatnak maguknak, kezd megbarátkozni az...
A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája

A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája

A 16. században a lókereskedő Michael Kohlhaas gondtalan családi életet él. Amikor egy helyi földesúr igazságtalanul elkobozza két lovát, előbb a jog és igazság útján...
A 16. században a lókereskedő Michael Kohlhaas gondtalan családi életet él. Amikor egy helyi földesúr igazságtalanul elkobozza két lovát, előbb a jog és igazság útján próbál elégtételt venni. Ám minél jobban igyekszik törvényesen eljárni, annál kétségbe ejtőbb helyzetbe kerül. Amikor pedig tragikus körülmények között felesége is áldozatul esik a konfliktusnak, Kohlhaas fegyvert ragad, és lázadást szít, hogy önbíráskodással vegyen elégtételt az őt ért sérelmekért. Michael Kohlhaas története olyan, ma is érvényes értékekről szól, mint a szabadság az elnyomás ellen, és a jogállamiság kérdései. Felhívja a figyelmet a társadalmi rétegek között egyre jobban szétnyíló szakadékra, az önbíráskodás kérdéseire, az állam feladataira....
Herkules: Feltámadás

Herkules: Feltámadás

Herkules száműzetésben él, miután mindenki úgy tartja, hogy Ő a felelős családja haláláért. Miután egy fiatal férfi jegyesét elrabolja a becstelen király, a kétségbeesett férj...
Herkules száműzetésben él, miután mindenki úgy tartja, hogy Ő a felelős családja haláláért. Miután egy fiatal férfi jegyesét elrabolja a becstelen király, a kétségbeesett férj a hajdani hőshöz fordul segítségért. A két férfi együtt indul a harcba, hogy megmentsék a menyasszonyt, és visszaszerezzék Herkules becsületét. Rendező: Nick Lyon Szereplők: John Hennigan, Christian Oliver, Marcus Shirock, James Duval [gallery link='none']
A közös szenvedély

A közös szenvedély

Néhány, a labdarúgást szenvedélyesen szerető eltökélt szakember a 20. század elején összefog egy közös cél érdekében: hogy létrehozzák a Nemzetközi Labdarúgó szövetséget, amely összefogja, képviseli...
Néhány, a labdarúgást szenvedélyesen szerető eltökélt szakember a 20. század elején összefog egy közös cél érdekében: hogy létrehozzák a Nemzetközi Labdarúgó szövetséget, amely összefogja, képviseli az érdekeit az akkor még formálódó labdarúgó sportágnak. Az ambícióik mellett a kezdeti nehézségek ellenére is kitartva, a legendás Jules Rimet vezetésével megalakul a Fédération Internationale de Football Association, ma ismert nevén a FIFA. Az alapítók erőfeszítései nyomán 1930-ban megrendezésre kerül az első Labdarúgó Világbajnokság Uruguayban, és útjára indul egy olyan sikertörténet, amely mára a világ legismertebb sportjává tette a labdarúgást, melynek világbajnokságai az Olimpiák népszerűségével vetekszenek. Rendező: Frédéric Auburtin Szereplők: Tim Roth, Sam Neill,...
A vihar magja (16)

A vihar magja (16)

Van, aki menekül, ha balszerencse közeleg, van, aki minél közelebb szeretne lenni – a kíváncsiság néha erősebb a félelemnél. Egy kisvároshoz tornádó közelít. Sőt, nemcsak...
Van, aki menekül, ha balszerencse közeleg, van, aki minél közelebb szeretne lenni – a kíváncsiság néha erősebb a félelemnél. Egy kisvároshoz tornádó közelít. Sőt, nemcsak egy tornádó – egy különleges légköri jelenségnek köszönhetően egy sor forgószél támad egymás után ugyanarra a pontra. A városon kiszámíthatatlan és halálos erejű ciklonok söpörnek végig. Aki tud, menekül, aki elkésett vele, az biztos menedéket keres. De olyanok is akadnak, akik megpróbálnak bejutni a tornádó legközepébe – számukra ez a mindent elsöprő vihar életük kivételes lehetősége. Talán még az életüket is odaadnák érte. Rendező: Steven Quale Szereplők: Richard Armitage, Sarah Wayne Callies, Matt Walsh, Max...
Csingiling és a kalóztündér

Csingiling és a kalóztündér

Csingiling visszatér, hogy elkalauzolja a rajongókat Pán Péter mesebeli világába. A Csingiling és a Kalóztündér egy vérbeli tengeri kaland, amelynek középpontjában Zarina, a tündérpor őrzője...
Csingiling visszatér, hogy elkalauzolja a rajongókat Pán Péter mesebeli világába. A Csingiling és a Kalóztündér egy vérbeli tengeri kaland, amelynek középpontjában Zarina, a tündérpor őrzője áll. A kíváncsi természetű tündérlány puszta jóakaratból hatalmas galibát okoz, ezért száműzik Tündérzugból. Rövidesen egy csapat kalózzal paktál le, a titokzatos Koponya-szikla környékén. Csingiling és barátai tehát útnak indulnak, hogy kiderítsék, mi az igazság a kalózhajó fedélzetén, illetve, hogy visszaszerezzék a kék tündérport, amelytől az egész birodalom sorsa függ. Rendező: Peggy Holmes Szereplők: eggy Holmes [gallery link='none']
Lucy (16)

Lucy (16)

Lucy, egy Tajvanon élő gondtalan diák, akit a barátja rávesz, hogy vigyen el egy aktatáskát egy üzleti összejövetelre. Mielőtt felfoghatná, mi történik vele, Lucyt túszul...
Lucy, egy Tajvanon élő gondtalan diák, akit a barátja rávesz, hogy vigyen el egy aktatáskát egy üzleti összejövetelre. Mielőtt felfoghatná, mi történik vele, Lucyt túszul ejti a könyörtelen Mr. Jang. Rejtélyes anyaggal teli zacskókat operálnak a lány gyomrába - ha a szer szivárogni kezd, valószínűleg megöli. Lucyt egy csapat hasonlóan megoperált tússzal együtt a repülőtérre küldik, hogy szállítsa el az anyagot, amely felbecsülhetetlen értékű a megbízói számára. Amikor a szer véletlenül szivárogni kezd és felszívódik Lucy szervezetében, elképesztő dolog történik: az agykapacitása fantasztikus méretű növekedésnek indul. Lucy megpróbálja feldolgozni és ellenőrzés alatt tartani a hihetetlen testi-lelki változásokat, s lassan érezni...
Országúti bosszú (16)

Országúti bosszú (16)

Tíz évvel a világgazdaság összeomlása után egy ex-katona magányosan rója az utakat autójával. Egy nap betér egy út menti csehóba, majd arra lesz figyelmes, hogy...
Tíz évvel a világgazdaság összeomlása után egy ex-katona magányosan rója az utakat autójával. Egy nap betér egy út menti csehóba, majd arra lesz figyelmes, hogy elkötik a kint parkoló járgányát. Nem az értékről, hanem az elvről van szó: a kalandor nem tűri, hogy lopjanak tőle. Üldözőbe veszi az őt megrövidítő bűnözőket, és bár mindössze a saját autóját szeretné visszaszerezni, miután ezt szép szóval nem éri el, kíméletlen bosszúba kezd. Ebben váratlanul a segítségére lesz a banda egy rablás során megsérült és hátrahagyott tagja, a sótlan és szellemileg kissé visszamaradott Rey, akivel furcsa párost formálnak a bosszúhadjárat során. Rendező: David Michôd...
Szexvideó (16)

Szexvideó (16)

Jay és Annie 10 év után is boldog, kiegyensúlyozott házasságban élnek, de a hosszú idő és a két gyerek kioltotta kapcsolatukból a szenvedélyt. Hogy újra...
Jay és Annie 10 év után is boldog, kiegyensúlyozott házasságban élnek, de a hosszú idő és a két gyerek kioltotta kapcsolatukból a szenvedélyt. Hogy újra lángra lobbantsák, készítenek egy izgalmas szexvideót. Az ötlet nagyszerűnek tűnik egészen addig, míg rá nem ébrednek, hogy privát filmjük nyilvánosságra került. Kétségbeesésükben őrült kalandba kezdenek, - lenyomozva a film útját barátaiknál, családjuknál, még Annie főnökénél is - hogy megmentsék hírnevüket, józan eszüket, de legfőképpen a házasságukat. Rendező: Jake Kasdan Szereplők: Jason Segel, Cameron Diaz, Rob Corddry [gallery link='none']
Frank

Frank

Frank, a kiejthetetlen nevű indie banda, a The Soronprfbs frontembere. Frank még a zenészek körében is igazi különcnek számít: csak a tökéletes hangzás érdekli, mindenben...
Frank, a kiejthetetlen nevű indie banda, a The Soronprfbs frontembere. Frank még a zenészek körében is igazi különcnek számít: csak a tökéletes hangzás érdekli, mindenben az inspirációt keresi – és még alvás közben sem veszi le az egész fejét körbevevő hatalmas papírmasé maszkot. Frank és csapata kizárólag a popszakmát messzemenőkig elutasító egyéniségekből áll. Rendező: Lenny Abrahamson Szereplők: Michael Fassbender, Domhall Gleeson, Maggie Gyllenhaal [gallery link='none']
Meteora

Meteora

Theodoros a görög szerzetes és Urania az orosz apáca a Meteoráknál, a monumentális sziklákon lévő kolostorokban élnek, Istennek és a szűk vallásos közösségnek szentelve életüket....
Theodoros a görög szerzetes és Urania az orosz apáca a Meteoráknál, a monumentális sziklákon lévő kolostorokban élnek, Istennek és a szűk vallásos közösségnek szentelve életüket. Az egymás iránt érzett vonzalom azonban hamarosan megzavarja lelki békéjüket... A sziklák alatt, a völgyben egyszerű földműves emberek élnek világi életet, mely erős ellentétben van a kolostorok világával. A mediterrán természet gazdagsága, a falu mindennapi élete, hasonlóan kísérti a szerzetest, mint a szerelem. A vallásos zene és az ikonszerű ábrázolás azt sugallja, hogy a Meteoráknál, mintha megállt volna az idő, mintha egyszerre lennénk a múltban és a jelenben, ahol az emberiség nagy titkát láthatjuk a...