Egy francia család szexuális krónikája (18)

Egy francia család szexuális krónikája (18)

A központban a szülök állnak, példás kiegyensúlyozottságban és nagy szerelemben élnek, dacolva az évekkel, megőrizve az egymás iráni szerelmet és vágyakozást. Együtt laknak a férfi...
A központban a szülök állnak, példás kiegyensúlyozottságban és nagy szerelemben élnek, dacolva az évekkel, megőrizve az egymás iráni szerelmet és vágyakozást. Együtt laknak a férfi apjával, aki a felesége halála után egy örömlányhoz jár. A legnagyobb fiú, már minden szempontból érettnek tekinthető, erős biszexuális hajlama miatt azonban, szívesen keresi a párokkal való nemi kapcsolatot. A családnak van egy örökbefogadott lánya is, aki éppen a számára megfelelő férfit keresi és meg is találja. És van a legkisebb fiú Romain, aki mint a népmesékben a történet valódi mozgatója. Miközben a nemi hormonháztartása már javában működik, nehezen talál társat akivel felfedezhetné a nemiség...
Kamatylista (18)

Kamatylista (18)

1993-at írunk, Brandy Klark pedig egyetemre készül. A bökkenő csak az, hogy ő nem igazán az a sokat tapasztalt típusú diák, akinek esélye lehet bármiféle...
1993-at írunk, Brandy Klark pedig egyetemre készül. A bökkenő csak az, hogy ő nem igazán az a sokat tapasztalt típusú diák, akinek esélye lehet bármiféle népszerűségre a campuson. A stréber-létet levetkőzve Brandy összeállít egy listát azokról a dolgokról, melyeket kihagyott a gimis időszak alatt, és amelyek kipipálásával már teljesen felkészülten várhatná az egyetem falai közti izgalmas életet. A lista elkészül, ám a lány ekkor jön rá, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét, ezért segítségül hívja két legjobb barátját, valamint nővérét és kissé kiégett főnökét is, hogy lássák őt el megfelelő tanácsokkal. Ám Brandy még a hozzá legközelebb állók féltő...
Kamatylista (18)

Kamatylista (18)

1993-at írunk, Brandy Klark pedig egyetemre készül. A bökkenő csak az, hogy ő nem igazán az a sokat tapasztalt típusú diák, akinek esélye lehet bármiféle...
1993-at írunk, Brandy Klark pedig egyetemre készül. A bökkenő csak az, hogy ő nem igazán az a sokat tapasztalt típusú diák, akinek esélye lehet bármiféle népszerűségre a campuson. A stréber-létet levetkőzve Brandy összeállít egy listát azokról a dolgokról, melyeket kihagyott a gimis időszak alatt, és amelyek kipipálásával már teljesen felkészülten várhatná az egyetem falai közti izgalmas életet. A lista elkészül, ám a lány ekkor jön rá, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét, ezért segítségül hívja két legjobb barátját, valamint nővérét és kissé kiégett főnökét is, hogy lássák őt el megfelelő tanácsokkal. Ám Brandy még a hozzá legközelebb állók féltő...
Cézárnak meg kell halnia

Cézárnak meg kell halnia

Egy maximális biztonsági fokozatú büntetés végrehajtási intézetben életfogytiglani börtönbüntetésüket töltő fogvatartottak rendkívüli elfoglaltságot kapnak: a Róma külvárosában található Rebibbia Börtönben eljátszhatják Shakespeare egyik tragédiáját, a...
Egy maximális biztonsági fokozatú büntetés végrehajtási intézetben életfogytiglani börtönbüntetésüket töltő fogvatartottak rendkívüli elfoglaltságot kapnak: a Róma külvárosában található Rebibbia Börtönben eljátszhatják Shakespeare egyik tragédiáját, a Julius Caesar-t. A börtönben forgató Taviani-testvéreknek már a szereplők kiválasztása is kihívást jelent, a próbák során azonban egy új szinten kezd el működni a darab. A rabok saját életükből és egyéni sorsukból is merítve formálják meg megdöbbentő hitelességgel szerepüket, és a színészet új érzéseket, és gondolatokat indít el bennük, amelyben keveredik a szabadság utáni vágy, a megbánás, a bezártság drámája. A Cézárnak meg kell halnia egyszerre magas színvonalú filmművészeti teljesítmény és egy börtön rabjainak életét...
Cézárnak meg kell halnia

Cézárnak meg kell halnia

Egy maximális biztonsági fokozatú büntetés végrehajtási intézetben életfogytiglani börtönbüntetésüket töltő fogvatartottak rendkívüli elfoglaltságot kapnak: a Róma külvárosában található Rebibbia Börtönben eljátszhatják Shakespeare egyik tragédiáját, a...
Egy maximális biztonsági fokozatú büntetés végrehajtási intézetben életfogytiglani börtönbüntetésüket töltő fogvatartottak rendkívüli elfoglaltságot kapnak: a Róma külvárosában található Rebibbia Börtönben eljátszhatják Shakespeare egyik tragédiáját, a Julius Caesar-t. A börtönben forgató Taviani-testvéreknek már a szereplők kiválasztása is kihívást jelent, a próbák során azonban egy új szinten kezd el működni a darab. A rabok saját életükből és egyéni sorsukból is merítve formálják meg megdöbbentő hitelességgel szerepüket, és a színészet új érzéseket, és gondolatokat indít el bennük, amelyben keveredik a szabadság utáni vágy, a megbánás, a bezártság drámája. A Cézárnak meg kell halnia egyszerre magas színvonalú filmművészeti teljesítmény és egy börtön rabjainak életét...
A végzet ereklyéi – Csontváros

A végzet ereklyéi – Csontváros

Clary Fray egy rejtélyes gyilkosságot követően rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világ, amiben eddig élt nem is olyan átlagos, mint amilyennek képzelte. Miután...
Clary Fray egy rejtélyes gyilkosságot követően rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világ, amiben eddig élt nem is olyan átlagos, mint amilyennek képzelte. Miután édesanyja eltűnik, Clary csatlakozik az Árnyvadászok csapatához, akik megmutatják neki New York valódi arcát: egy démonokkal, vámpírokkal, vérfarkasokkal, félelmetes lényekkel teli világot. Az ősidők óta tartó küzdelemnek most már Clary is részesévé válik, és az Árnyvadászokkal együtt veszi fel a harcot a démonok ellen. Rendező: Harald Zwart Szereplők: Jamie Campbell Bower, Lily Collins, Godfrey Gao, Chad Connell, Lena Headey, Hope Fleury, Harry Van Gorkum [gallery link='none']
Az elnök végveszélyben (12)

Az elnök végveszélyben (12)

Két ember bujkál a Fehér Házban. Árnyékként osonnak végig a folyosókon, liftaknában húzzák meg magát, a medence körül lapulnak. Az elnök az, akit egy magányos...
Két ember bujkál a Fehér Házban. Árnyékként osonnak végig a folyosókon, liftaknában húzzák meg magát, a medence körül lapulnak. Az elnök az, akit egy magányos zsaru véd. A világ legjobban védett középületét elfoglalta egy terroristacsapat, ám jól kidolgozott tervük befejezéséhez az elnökre is szükségük van. Az elnöki testőrségbe vágyú zsaru azonban mindenre kész, hogy végrehajtsa azt a feladatot, amire felesküdött: meg akarja védeni az elnök életét és meg akarja menteni foglyul ejtett lányát. Rendező: Roland Emmerich Szereplők: Channing Tatum, Maggie Gyllenhaal, Jamie Foxx, James Woods [gallery link='none']
Blue Jasmine

Blue Jasmine

Jasmine a házasságának köszönhetően éli az amerikai álmot New Yorkban, ám hirtelen elveszíti nagyvilági életét. Húgához költözik San Fransiscoba, ahol már nem a luxuslakás és...
Jasmine a házasságának köszönhetően éli az amerikai álmot New Yorkban, ám hirtelen elveszíti nagyvilági életét. Húgához költözik San Fransiscoba, ahol már nem a luxuslakás és a kényelmes hétköznapok várják. Egy ironikus helyzetekkel fűszerezett új világban találja magát.. Rendező: Woody Allen Szereplők: Cate Blanchett, Alec Baldwin, Peter Sarsgaard, Bobby Cannavale, Sally Hawkins [gallery link='none']
Tékozló szív

Tékozló szív

A húszas évek Franciaországában egy jómódú család lánya, Thérése reménytelenül keresi önmagát és a kiutat addigi életéből. Kitörési lehetőségként tekint a házasságra, és bár a...
A húszas évek Franciaországában egy jómódú család lánya, Thérése reménytelenül keresi önmagát és a kiutat addigi életéből. Kitörési lehetőségként tekint a házasságra, és bár a szerelem hiányzik életéből, hozzámegy a szabad szellemű, szórakoztató Bernard Desqueyroux-hoz, amellyel egyetlen hatalmas birtokká egyesítik tulajdonukat. Thérése immáron gazdag feleségként éli tovább gondtalan életét, amelybe változást hoz terhessége és születendő gyermeke. Ám anyaszerepével ugyanúgy nem tud mit kezdeni, mint addigi megnyugtató, de kiszámítható életével, és egyre többet ábrándozik Párizsról, pezsgő légköréről és kultúrájáról, és egyáltalán a változásról. Nyomasztó életéből szokatlan menekülést eszel ki: titokban szisztematikusan mérgezni kezdi a tervéről mit sem sejtő férjét. Rendező: Claude...
Kick Ass 2. (16)

Kick Ass 2. (16)

HaVer, Kis Dög és Vörös Köd visszatér a 2010-es, azóta kultusz státuszt elérő sikerfilm, a Ha/ver folytatásában. Miután HaVer őrült vakmerősége egy egész sereg új,...
HaVer, Kis Dög és Vörös Köd visszatér a 2010-es, azóta kultusz státuszt elérő sikerfilm, a Ha/ver folytatásában. Miután HaVer őrült vakmerősége egy egész sereg új, „csináld magad” álarcos hőst inspirált a vagány Csillagsáv Ezredes vezetésével, hősünk csatlakozik a járőrcsapathoz. Amikor az amatőr szuperhősöket levadássza a Mutterbeverként újjászületett Vörös Köd, csak a kardforgató Kis Dög tudja meggátolni a teljes megsemmisítésüket. Amikor utoljára láttuk a kiskorú gyilkost, Kis Dögöt, azaz Mindyt, és az ifjú igazságosztót, HaVert, azaz Dave-et, akkor még átlagos tinédzserekként akartak élni. Ám az érettségi közeledtével Dave úgy dönt, hogy megalapítja a világ első szuperhős csapatát Mindyvel. Ám sajnos amikor...
A Hit Paradicsoma

A Hit Paradicsoma

A Hit Paradicsoma, Ulrich Seidl boldogságkeresés trilógiájának második része. A trilógia második részének főszereplője Anna Maria, egy erősen hívő katolikus asszony, aki rendszeresen fizikálisan vezekel...
A Hit Paradicsoma, Ulrich Seidl boldogságkeresés trilógiájának második része. A trilógia második részének főszereplője Anna Maria, egy erősen hívő katolikus asszony, aki rendszeresen fizikálisan vezekel a bűnei miatt, és vallási őrülete olykor bizarr szexualitásban nyilvánul meg. Mindeközben egy olyan gyülekezet tagja, mely szeretné a kijelölt útról letért Ausztriát „visszakatolizálni”. Anna Maria azzal tölti a szabadságát, hogy Szűz Mária-szobrokkal házal, és válogatás nélkül egyszerű embereket, vagy lomok közé zárkózott szociopatákat és alkoholistákat próbál megtéríteni. Váratlan fordulatként, két év után hazajön a mozgássérült férje, aki viszont muszlim és eltökélt, hogy elhidegült feleségét visszakényszeríti asszonyi kötelességeihez. Rendező: Ulrich Seidl Szereplők: Maria Hofstätter, Nabil...
Családi üzelmek

Családi üzelmek

A dílereknek is vannak elveik. David csak rászoruló családanyáknak vagy szorgos éttermi alkalmazottaknak árul, de gyerekeknek soha. És bízik benne, hogy ha mindig kispályás marad,...
A dílereknek is vannak elveik. David csak rászoruló családanyáknak vagy szorgos éttermi alkalmazottaknak árul, de gyerekeknek soha. És bízik benne, hogy ha mindig kispályás marad, nem érheti baj. De persze téved. Méghozzá nagyon nagyot. Miután pár suhanc kirabolja, kénytelen elvállalni egy rizikós melót a főnökének. A feladat nem egyszerű, hiszen egy hatalmas szállítmányt kell Mexikóból. Szerencsére a szomszédja, egy cinikus sztriptíztáncosnő és két züllött fiatal segít neki: úgy tesznek, mintha családi túrán járnának, de a lakókocsi csempészáruval van tele. Az ötlet jó – a kivitelezés viszont elképesztő következményekkel jár… Rendező: Rawson Marshall Thurber Szereplők: Jennifer Aniston, Jason Sudeikis, Emma Roberts,...
Túl a csillogáson (16)

Túl a csillogáson (16)

Liberace, a virtuóz zongorista és extravagáns előadóművész, a színpadok és a televízió tündöklő csillaga. Az olasz és lengyel gyökereket ápoló Liberace karrierje az 1970-es években...
Liberace, a virtuóz zongorista és extravagáns előadóművész, a színpadok és a televízió tündöklő csillaga. Az olasz és lengyel gyökereket ápoló Liberace karrierje az 1970-es években a csúcson jár. Elbűvölő stílusának és zenei virtuozitásának köszönhetően nők milliói rajonganak érte. Ebbe a fényűző életbe csöppen bele Scott Throson a fiatal, kisvárosi sofőr, aki igen hamar Liberace bizalmasává válik. Bár két különböző világból érkeztek, a váratlan találkozást követően Liberace és Scott között egy titkos szerelmi viszony kezd kibontakozni. Rendező: Steven Soderbergh Szereplők: Michael Douglas, Matt Damon, Scott Bakula, Eric Zuckerman, Rob Lowe [gallery link='none']
Percy Jackson – Szörnyek tengere (12)

Percy Jackson – Szörnyek tengere (12)

Az istenek köztünk járnak – és van néhány emberi tulajdonságuk: például az, hogy sokan közülük eltaszítják maguktól törvénytelen gyerekeiket. A félig emberi, félig isteni eredetű...
Az istenek köztünk járnak – és van néhány emberi tulajdonságuk: például az, hogy sokan közülük eltaszítják maguktól törvénytelen gyerekeiket. A félig emberi, félig isteni eredetű kamaszok számára fenntartott különleges kiképzőtáborban azonban sosincs nyugalom. Percy Jackson, Poszeidón fia ismét kénytelen veszélyes és különleges kalandra indulni, ha meg akarja menteni a világot. Isteni lények és barátai társaságában ezúttal Hermész lázadó fia után nyomoz, aki a bűverejű Aranygyapjút akarja felhasználni az Olümposz leigázásához. A nyomok New Yorkba, majd onnan a tengerre vezetnek. Vad kalandok, csodák és izgalmak várnak a társaságra. Sosem tudják, mikor számíthatnak isteni beavatkozásra, és mikor kell a saját erejükben bízniuk....
Elysium – Zárt világ

Elysium – Zárt világ

2154. A Föld sokak számára lakhatatlanná válik. Aki teheti, egy mesterséges űrbázison él. A kiváltságosok és a földiek között állandó harc folyik az új otthonért....
2154. A Föld sokak számára lakhatatlanná válik. Aki teheti, egy mesterséges űrbázison él. A kiváltságosok és a földiek között állandó harc folyik az új otthonért. Max semmitől nem riad vissza, hogy bejusson a védelmet adó világba. Rendező: Neill Blomkamp Szereplők: Matt Demon, Jodie Foster, Sharito Copley [gallery link='none']
Repcsik

Repcsik

Rozsdás, a nagy szívvel rendelkező ám egyszerű kisvárosi permetezőgép arról álmodozik, hogy egyszer majd részt vehet egy magasan szálló és féktelen légiversenyen. Az sem igazán...
Rozsdás, a nagy szívvel rendelkező ám egyszerű kisvárosi permetezőgép arról álmodozik, hogy egyszer majd részt vehet egy magasan szálló és féktelen légiversenyen. Az sem igazán tartja vissza, hogy nem éppen efféle őrült hajszákra tervezték, ráadásul repülő létére tériszonya is nehezíti életét. Ezért egy visszavonult haditengerészeti veterán géphez, Kapitány Riley-hoz fordul, aki segít hősünknek abban, hogy részt vehessen a híres versenyben, és bizonyíthasson a nem éppen tisztességes eszközeiről ismert címvédő bajnok, Ripslinger ellen. Rozsdás bátorsága nagy próbatétel előtt áll, hiszen életében először olyan légi magaslatokat járhat meg, amelyekről korábban álmodni sem mert, esélytelenként induló szárnyalása pedig felemelő inspirációval szolgál majd a...
Mielőtt éjfélt üt az óra

Mielőtt éjfélt üt az óra

Jesse és Cecile egy Párizsban élő párt alkotnak. Kilenc évvel korábbi találkozásuk gyümölcseként ikerlányok szülei lettek. Jesse az elmúlt évek során sikeres íróvá avanzsált. Celine-nel,...
Jesse és Cecile egy Párizsban élő párt alkotnak. Kilenc évvel korábbi találkozásuk gyümölcseként ikerlányok szülei lettek. Jesse az elmúlt évek során sikeres íróvá avanzsált. Celine-nel, a lányaival és korábbi házasságából született fiával Hankkel egy Görögorszában élő író vendégszeretét élvezik. Miután Hank velük töltötte a nyarat Messiniában, hazautazik Amerikába. A fiúval eltöltött idő Jesse-ben felébreszti a vágyat hazája iránt és javasolja feleségének, hogy Párizsból költözzenek a tengerentúlra. Celine, annak ellenére, hogy munkájában új kihívást keres, visszautasítja a költözést. A házigazada görög barátok érezvén az elnyomott feszültséget Jesse és Celine között, egy tengerparti luxushotelben eltöltött éjszakát ajándékoznak a párnak. Celine ódzkodik elfogadni...
RED 2. (16)

RED 2. (16)

Frank Mosest, a visszavonult titkosügynököt megint utoléri a múltja. Mikor Frank egykori társa temetésére érkezik, az FBI már tárt karokkal várja őt. Egy rég elfeledett...
Frank Mosest, a visszavonult titkosügynököt megint utoléri a múltja. Mikor Frank egykori társa temetésére érkezik, az FBI már tárt karokkal várja őt. Egy rég elfeledett üggyel kapcsolatban hallgatnák ki, de nem sok sikerrel: Franket még azelőtt megszöktetik, hogy bármilyen hasznos információt kiszedtek volna belőle. Marvin felbukkanásával világkörüli útra indul a profi duó, Sarah-val kiegészülve. A cél: Párizs, Moszkva, London. Persze ez most nem a turistáskodás ideje. Terroristákkal, bérgyilkosokkal a nyomukban próbálják kideríteni, hogy miért akarja mindenki őket eltenni láb alól. A csapathoz a halálosan elegáns jó barát, Victoria is csatlakozik. A félelmet nem ismerő ex-ügynökök terve: megmenteni a világot, és...
Bennfentes játék (16)

Bennfentes játék (16)

Marc a legnagyobb európai bank, a Phenix új vezérigazgatója. Kétségbeesetten kapaszkodik hatalmába,amikor egy amerikai fedezeti alapokat kezelő cég megpróbálja felvásárolni őket. A korrupt igazgatótanács azt...
Marc a legnagyobb európai bank, a Phenix új vezérigazgatója. Kétségbeesetten kapaszkodik hatalmába,amikor egy amerikai fedezeti alapokat kezelő cég megpróbálja felvásárolni őket. A korrupt igazgatótanács azt reméli, hogy a férfi az ő bennfentes játékuk bábja lesz. Ám Marc-nak más tervei vannak, törvényes keretek között vagy azon kívül. A gazdasági válság és a pénzügyi sakálok szorongatása közepette, Marc beleveti magát a hatalmi játszmák ördögi és képmutató körébe, amely olykor igazságtalan, könyörtelen is, de az egész világon játsszák. Rendező: Costa-Gavras Szereplők: Gad Elmaleh, Gabriel Byrne [gallery link='none']
Csak Isten bocsáthat meg

Csak Isten bocsáthat meg

Julian az igazságszolgáltatás elől menekülő bűnöző, aki egy boksziskolát működtet Bangkokban, ezzel leplezve drogügyleteit. Amikor testvérét a helyi maffia meggyilkolja, az egy bűnszervezet keresztanyjaként tisztelt...
Julian az igazságszolgáltatás elől menekülő bűnöző, aki egy boksziskolát működtet Bangkokban, ezzel leplezve drogügyleteit. Amikor testvérét a helyi maffia meggyilkolja, az egy bűnszervezet keresztanyjaként tisztelt édesanyja bosszúra szólítja fel. A férfi kezdetben hezitál, mivel testvére is egy bosszú áldozata lett - megerőszakolt és meggyilkolt egy prostituáltat -, ám enged az anyai akaratnak és véres bosszúhadjáratba kezd. A harcművészetben is jártas Juliannek szembe kell néznie egy titokzatos ex-zsaruval, és a korrupt és kegyetlen bangkoki alvilággal. Rendező: Nicolas Winding Refn Szereplők: Ryan Gosling, Kristin Scott Thomas, Vithaya Pansringarm [gallery link='none']