A hőlégballon (12)

A hőlégballon (12)

1979. Német Demokratikus Köztársaság. 1 hőlégballon, 2 000 méteres magasság, négy gyermek, négy felnőtt, 28 perc – két család eszement terve. A nyolc fős társaság...
1979. Német Demokratikus Köztársaság. 1 hőlégballon, 2 000 méteres magasság, négy gyermek, négy felnőtt, 28 perc – két család eszement terve. A nyolc fős társaság a hidegháború idején kettészakított Európa keleti felén rekedt, és szabadságáról álmodozik. Elképzelésük szerint – amely bár őrültnek tűnik, kivitelezni talán mégsem lehetetlen – egy hőlégballont építenek, amivel átjuthatnak a Berlini Fal felett. S bár a kezdeti kudarcokon ügyesen túlteszik magukat, idővel a STASI (Állambiztonsági Minisztérium) is megneszel valamit... A hihetetlen és felemelő igaz történet szereplői, a Strelzyk- és a Wetzel-család tagjai csak néhány abból a sok tízezerből, akik a szocializmus évtizedeiben nyugatra próbáltak szökni. Sokan...
Látomás

Látomás

A francia írónő, Jeanne Japánba utazik, hogy felkutasson egy ritka, legendás gyógynövényt. Útja a gyönyörű narai erdőbe vezeti, amely az ország egyik legősibb, legsűrűbb rengetege....
A francia írónő, Jeanne Japánba utazik, hogy felkutasson egy ritka, legendás gyógynövényt. Útja a gyönyörű narai erdőbe vezeti, amely az ország egyik legősibb, legsűrűbb rengetege. Itt ismeri meg Tomót, a különös, komor erdészt, aki hűséges kísérőjéül szegődik. A titokzatos tájakon Jeanne újra átéli első nagy szerelmének emlékeit... Rendező: Naomi Kawase Szereplők: Juliette Binoche, Nagasze Maszatosi (Masatoshi Nagase), Ivata Takanori (Takanori Iwata) [gallery link='none']
Vízipók-csodapók – a film

Vízipók-csodapók – a film

Az egészestés film a rajzfilmsorozat első két szériájának egyes epizódjaiból készült, amelyeket összekötő jelenetekkel egészítettek ki. 2019. áprilisában a Mozinet forgalmazásában a digitálisan felújított változat...
Az egészestés film a rajzfilmsorozat első két szériájának egyes epizódjaiból készült, amelyeket összekötő jelenetekkel egészítettek ki. 2019. áprilisában a Mozinet forgalmazásában a digitálisan felújított változat kerül a mozikba, hogy a gyermekek és szülők, újabb generációi is megismerkedhessenek ezzel az örökzöld, magyar klasszikus mesével. Vízipók barátunk földi pók társaitól eltérően nem a sarokban vagy a fákon szövögeti hálóját, hanem a vízben lubickol. Csodálkozik is ezen barátja, a kicsit morgós, folyton hitetlenkedő Keresztespók. De kapcsolatuk által megérti, hogy attól, hogy valaki más, mint ő, még lehet rendes (pók). Az 1983-ban készült egészestés rajzfilm digitálisan felújítva kerül a mozikba, hogy szülők és gyermekek...
Mia és a fehér oroszlán (12)

Mia és a fehér oroszlán (12)

A tízéves Mia élete fenekestül felfordul, miután a családja úgy dönt, elhagyják Londont, és egy oroszlánfarmon kezdenek dolgozni Afrikában. Amikor megszületik Charlie, a gyönyörű fehér...
A tízéves Mia élete fenekestül felfordul, miután a családja úgy dönt, elhagyják Londont, és egy oroszlánfarmon kezdenek dolgozni Afrikában. Amikor megszületik Charlie, a gyönyörű fehér oroszlán, a kislány újra rátalál a boldogságra, és különleges barátságot köt az állatkölyökkel. Miután azonban Charlie betölti harmadik évét, Mia élete újra a feje tetejére áll, a kislány ugyanis rábukkan a nyugtalanító titokra, amelyet az édesapja megpróbált elrejteni előle. Miát a hatalmába keríti a félelem, hogy Charlie-nak baja eshet, ezért inkább megszökik vele. A két barát hihetetlen kalandra indul a dél-afrikai szavannán, hogy találjanak egy helyet, ahol az oroszlán szabadon élheti az életét. Rendező: Gilles...
Egy nő fogságban

Egy nő fogságban

AZ 52 éves Maris 10 éve él szolgaként egy asszonynál. Napi húsz órát dolgozik ellátásért és ott lakásért. A forgatás közben szembesül azzal, hogy segítsége...
AZ 52 éves Maris 10 éve él szolgaként egy asszonynál. Napi húsz órát dolgozik ellátásért és ott lakásért. A forgatás közben szembesül azzal, hogy segítsége lenne a filmkészítő személyében a szökéshez, hogy újra szabad emberként élhessen. Másfél évnyi forgatás után elhatározza, hogy megszökik. Rendező: Tuza-ritter Bernadett Szereplők: uza-ritter Bernadett [gallery link='none']
A gyászoló asszony átka (16)

A gyászoló asszony átka (16)

La Llorona. A Gyászoló Asszony. Egy rémisztő, nem evilági lény, amely saját maga okozta szörnyű sorsát, menny és pokol között ragadt, és nem találja a...
La Llorona. A Gyászoló Asszony. Egy rémisztő, nem evilági lény, amely saját maga okozta szörnyű sorsát, menny és pokol között ragadt, és nem találja a helyét. Valamikor réges-régen, amikor élt, féltékenységi rohamában vízbe fojtotta a gyerekeit, azután, amikor rájött, mit tett, utánuk ugrott. Azóta kísért a Földön, és halált hoznak a könnyei. Akik éjszaka meghallják a hangját, azok nem érik meg a reggelt. A Gyászoló Asszony a homályban bujkál, gyerekekre vadászik, és mindenre képes, hogy valamiképpen pótolja saját veszteségét. Büntetése az örök kín, bosszúja, hogy saját fájdalmát mások is kénytelenek átélni. Ahogy telnek az évszázadok, egyre rafináltabb módszerekkel, egyre kegyetlenebb...
Ferenc pápa – Egy hiteles ember (12)

Ferenc pápa – Egy hiteles ember (12)

A három Oscar-díjra jelölt Wim Wenders (Párizs, Texas, Berlin felett az ég, Buena Vista Social Club, A Föld sója) filmjében Ferenc pápa utazásaiba és vallással...
A három Oscar-díjra jelölt Wim Wenders (Párizs, Texas, Berlin felett az ég, Buena Vista Social Club, A Föld sója) filmjében Ferenc pápa utazásaiba és vallással kapcsolatos nézeteibe nyerhetünk betekintést, miközben az egyházfő olyan általános témákkal kapcsolatban felmerülő kérdésekre ad őszinte, komoly, olykor humorral fűszerezett válaszokat, mint a halál, a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a bevándorlás, az ökológia, valamint a család szerepe. A Ferenc pápa – Egy hiteles ember azon ritka alkotások egyike, amelyek a Vatikánnal szoros együttműködésben készültek. A rendező példátlan betekintést nyert a pápa életébe: több mint két éven keresztül kísérte, emellett a vatikáni tévéarchívum olyan exkluzív felvételeket is...
Csodapark (6)

Csodapark (6)

June, az optimista, élénk fantáziájú kislány felfedezi, hogy az erdőben egy hihetetlen vidámpark rejtőzik. A csodapark tele van fantasztikus játékokkal és vicces beszélő állatokkal, ugyanakkor...
June, az optimista, élénk fantáziájú kislány felfedezi, hogy az erdőben egy hihetetlen vidámpark rejtőzik. A csodapark tele van fantasztikus játékokkal és vicces beszélő állatokkal, ugyanakkor nagy fejetlenség uralkodik ezen a bámulatos helyen...June rájön, hogy a park a saját képzeletének szülötte, így csak ő képes helyrehozni. June-ra vár a feladat, hogy a fantasztikus állatokkal összefogva megmentse ezt a varázslatos helyet, és újra megteremtse a csodát a csodaparkban. Rendező: Szereplők: Dev Patel, Armie Hammer, Jason Isaacs, Angus McLaren [gallery link='none']
Hotel Mumbai (16)

Hotel Mumbai (16)

Tíz elszánt terrorista köt ki Mumbai partjainál egy motorcsónakkal. Céljuk több helyszínen merénylet elkövetése a hatalmas indiai metropoliszban, amelyekkel a lehető legtöbb áldozatot akarják szedni....
Tíz elszánt terrorista köt ki Mumbai partjainál egy motorcsónakkal. Céljuk több helyszínen merénylet elkövetése a hatalmas indiai metropoliszban, amelyekkel a lehető legtöbb áldozatot akarják szedni. Utolsó célpontjukként benyomulnak a világhírű Taj Hotel luxusszállodába. Amíg a kommandósok megérkeznek, a hotelben egy örökkévalóságnak tűnő macska-egér játszma kezdődik a fegyveresek, valamint az ártatlan turisták és alkalmazottak között. A hotel alkalmazottai közül néhányan a menekülés helyett inkább a maradás mellett döntenek, s életük kockáztatásával igyekeznek védeni a turistákat. A Hotel Mumbai megtörtént eseményeken alapul. A 2008-as Mumbai terrormerényletek során négy nap alatt 10 iszlamista terrorista 12 szervezett robbantást és lövöldözést hajtott végre városszerte. A...
Hellboy (18)

Hellboy (18)

Közeleg az apokalipszis… Hellboy, a démoni jófiú hamarosan kemény fába vágja termetes jobb karját. A pokoli teremtménynek bár nagy tapasztalata van az alvilági lények kiiktatásában,...
Közeleg az apokalipszis… Hellboy, a démoni jófiú hamarosan kemény fába vágja termetes jobb karját. A pokoli teremtménynek bár nagy tapasztalata van az alvilági lények kiiktatásában, - hisz évek óta a természetfeletti szörnyek ellen harcol Bruttenholm professzor irányítása alatt - , arra ő maga sem számít, hogy egy olyan brutális erővel kell megküzdenie, ami számára is érdekes fordulatot hozhat. Az ősi varázslónő, Nimue bosszút forral az emberiség ellen, s miközben egyesíti a boszorkányokból, alvilági szörnyekből álló vérszomjas seregét, arra is marad ideje, hogy azon ügyködjön, miként is hozhatja elő a jófej pokolfajzat legsötétebb oldalát. Vajon Hellboy beteljesíti a végzetét, és Anung...
Susotázs

Susotázs

A két magyar szinkrontolmács napja úgy indul a prágai nemzetközi hűtőgépgyártó konferencián, mint bármelyik másik munkanap. Mikor azonban megtudják, hogy mindössze egy személy hallgatja őket,...
A két magyar szinkrontolmács napja úgy indul a prágai nemzetközi hűtőgépgyártó konferencián, mint bármelyik másik munkanap. Mikor azonban megtudják, hogy mindössze egy személy hallgatja őket, és az egy csinos nő, az események több, nem várt fordulatot vesznek. Tóth Barnabás rövidfilmje a 91. Oscar-díj rövidfilmes kategóriájának tíz filmes rövidített listáján szerepelt, s esélye volt az Oscar-jelölésre. A Susotázs a mozikban is látható lesz: az Eksztázis című Gaspar Noé-film kísérőfilmjeként április 11-től kerül országos moziforgalmazásba. Rendező: Tóth Barnabás Szereplők: Göttinger Pál, Takács Géza, Osvárt Andrea, Szirmai Márton, Boldoghy Borbála, Valiszka László, Paolo Falcioni, Korrina Hegarty [gallery link='none']
Bocsáss meg, kedvesem!

Bocsáss meg, kedvesem!

A harmincas éveiben járó Jacques közepesen sikeres író. Gyereke anyjától külön él, de aktívan részt vesz a kisfiú nevelésében. Magánéletében és munkájában is egyre nehezebb...
A harmincas éveiben járó Jacques közepesen sikeres író. Gyereke anyjától külön él, de aktívan részt vesz a kisfiú nevelésében. Magánéletében és munkájában is egyre nehezebb akadályokat kell leküzdenie. Egy előadás miatt Bretagne-ba utazik: itt ismeri meg a huszonéves Arthurt, aki filmrendezőnek készül, és alig várja, hogy kitörhessen unalmas vidéki életéből. A két férfi szenvedélyesen egymásba szeret... Rendező: Christophe Honoré Szereplők: Vincent Lacoste, Pierre Deladonchamps, Denis Podalydés [gallery link='none']
Interjú Istennel (12)

Interjú Istennel (12)

Paul Asher afganisztáni tudósításai karrierjének legkelendőbb munkái. Miután hazatér a Közel-Keletről, a fiatal újságíró nehezen dolgozza fel a háborúban látott borzalmakat és mikor házassága is...
Paul Asher afganisztáni tudósításai karrierjének legkelendőbb munkái. Miután hazatér a Közel-Keletről, a fiatal újságíró nehezen dolgozza fel a háborúban látott borzalmakat és mikor házassága is válságba kerül, teljesen elveszettnek érzi magát. Egy napon aztán különös interjúalannyal hozza össze az élet, egy férfival, aki azt állítja magáról, hogy Ő Isten. Paul kezdetben szkeptikusan fogadja a titokzatos idegen szavait, ám minél többet beszélgetnek, annál inkább az az érzése, hogy talán a férfi tényleg igazat mond. Vajon mit kérdezhet egy kíváncsi újságíró a Teremtőtől? És Te mit kérdeznél Tőle? Rendező: Perry Lang Szereplők: Brenton Thwaites, David Strathairn, Hill Harper, Yael Grobglas [gallery link='none']
A hiányzó láncszem (6)

A hiányzó láncszem (6)

A legendás lények kutatója, Sir Lionel Frost óriási felfedezésére készül. A fess kalandor sok évnyi keresés után, egy névtelen levél nyomában járva rábukkan az emberiség...
A legendás lények kutatója, Sir Lionel Frost óriási felfedezésére készül. A fess kalandor sok évnyi keresés után, egy névtelen levél nyomában járva rábukkan az emberiség utolsó bundás ősére, a meglepően okos, roppantul szellemes Mr. Linkre. A hatalmasra nőtt, csupaszív szőrmók minden vágya, hogy rátaláljon távoli rokonaira, a rég elveszettnek hitt Yeti unokatesókra. A kalandvágyó Lionel kapva kap az alkalmon, és egy világot átszelő, hajmeresztően izgalmas útra indul újdonsült barátjával. A vidám pároshoz a tűzről pattant Adelina is csatlakozik, aki birtokában van az egyetlen térképnek, ami elvezetheti a szőrös hőst áhított céljához. És bár az út megannyi veszéllyel van kikövezve, a...
Eksztázis

Eksztázis

Táncosok gyűlnek össze egy erdő közepén lévő, bezárt iskolaépületben, hogy eltáncolják az utolsó táncukat. Az egész éjjel tartó buli hallucinogén rémálomba fordul, amikor rájönnek, hogy...
Táncosok gyűlnek össze egy erdő közepén lévő, bezárt iskolaépületben, hogy eltáncolják az utolsó táncukat. Az egész éjjel tartó buli hallucinogén rémálomba fordul, amikor rájönnek, hogy a szangriájukba valaki LSD-t tett. Hamarosan képtelenek lesznek ellenállni a bennük lévő neurózisoknak és pszichózisoknak, bódult hipnózisukat pedig tovább fokozza a zene elektronikus ritmusa. A drog mindenkiből mást hív elő: míg egyesek a paradicsomban érzik magukat, mások a poklot járják meg. Rendező: Gaspar Noé Szereplők: Sofia Boutella, Romain Guillermic, Souheila Yacoub, Kiddy Smile [gallery link='none']
Miután (16)

Miután (16)

A kedves és ambiciózus Tessa még szinte be sem költözött az egyetemi kollégiumba, amikor a többiek buliba viszik. Bár a fűnek, az alkoholnak példásan ellenáll,...
A kedves és ambiciózus Tessa még szinte be sem költözött az egyetemi kollégiumba, amikor a többiek buliba viszik. Bár a fűnek, az alkoholnak példásan ellenáll, a kampusz legvagányabb lázadója elől nem akar kitérni. A rejtélyes fiú és a burokban nevelt lány között érzéki kapcsolat szövődik, megkérdőjelezve mindent, amit a lány saját magáról és a világról tudott. Semmi nem lesz többé ugyanolyan miután megvolt az első. Rendező: Jenny Gage Szereplők: Josephine Langford, Hero Fiennes Tiffin, Selma Blair, Jennifer Beals, Peter Gallagher [gallery link='none']
Kilenc hónap háború (16)

Kilenc hónap háború (16)

A KILENC HÓNAP HÁBORÚ egy kárpátaljai magyar fiú történetét meséli el az ukrán-orosz fegyveres konfliktus árnyékában. A 24 éves Jani társaival ellentétben nem menekül el...
A KILENC HÓNAP HÁBORÚ egy kárpátaljai magyar fiú történetét meséli el az ukrán-orosz fegyveres konfliktus árnyékában. A 24 éves Jani társaival ellentétben nem menekül el a katonai behívó elől, hanem bevonul, és az életét is kockára teszi, hogy megtapasztalja a függetlenséget. Hamarosan a háború első vonalában találja magát, miközben anyja számolja a napokat hazatérésééig. Csuja László rendező (Virágvölgy) első dokumentumfilmjében érzékenyen és sokrétűen ragadja meg egy fiatal férfi belső küzdelmét, melyben az intim családi pillanatok és a mobiltelefonos selfie-kultúra hatására testközelbe kerül a háború. A Kilenc hónap háború világpremierjét a Szarajevói Filmfesztiválon tartották, ahol a dokumentumfilmes versenyprogramban elnyerte a zsűri...
Dumplin’ – Így kerek az élet (12)

Dumplin’ – Így kerek az élet (12)

A történet szerint Rosie, a még mindig gyönyörű ex-szépségkirálynő ma a szépségverseny főszervezőjeként viseli a nagyestélyit és tiarát. Nagy fájdalma, hogy egyetlen lánya egyáltalán nem...
A történet szerint Rosie, a még mindig gyönyörű ex-szépségkirálynő ma a szépségverseny főszervezőjeként viseli a nagyestélyit és tiarát. Nagy fájdalma, hogy egyetlen lánya egyáltalán nem hasonlít rá, túlsúlyos, ezért Dundinak (Dumplin’) becézi. Az egykori szépségkirálynő (Jennifer Aniston) folyamatosan kritizálja plusz méretű tizenéves lányát, Dumplin-t, aki azonban nem sokat ad a szavára. Munkát vállal a helyi gyorsétkezdénél, ahol találkozik egy szexi magániskolás sportolóval. Dumplin nem lepődik meg, hogy vonzódik a fiúhoz, de azon már igen, hogy a dolog kölcsönös. Ahelyett, hogy ettől még magabiztosabbá válna, kételkedni kezd önmagában. Végül úgy dönt, tiltakozásul anyja látszólag felszínes és csak a külcsínre adó világa...
Mary Schelley – Frankenstein születése

Mary Schelley – Frankenstein születése

Életrajzi dráma Mary Shelley, eredeti nevén Mary Wollstonecraft Godwin történetéről, aki 18 évesen megalkotta a világ legismertebb gótikus regényét, sokak szerint az irodalomtörténet első horror...
Életrajzi dráma Mary Shelley, eredeti nevén Mary Wollstonecraft Godwin történetéről, aki 18 évesen megalkotta a világ legismertebb gótikus regényét, sokak szerint az irodalomtörténet első horror művét Frankenstein, avagy a modern Prométheusz címmel. 1812-ben járunk, az irodalom és írás iránt szenvedélyesen érdeklődő Mary apja londoni könyvesboltjában dolgozik. 16 éves korában egy társasági eseményen megismerkedik az akkor már elismert költő Percy Bysshe Shelleyvel. Mary és Percy akkor normák ellenére – a férfi ekkor még házas volt – felvállalják egymás iránt érzett szerelmüket, és családjaik akarata ellenére Franciaországba szöknek, majd később Lord Byron meghívására Svájcba utaznak. Itt születik meg Frankenstein rendkívüli története, amire...
A Kolibri-projekt (12)

A Kolibri-projekt (12)

Vincent és Anton nagypályás játékosok a pörgő tőzsde világában, ahol a győzelem mindig a másodperc tört-részén múlik. Megpróbálják összekötni Kansast és New Jersey-t egy optikai...
Vincent és Anton nagypályás játékosok a pörgő tőzsde világában, ahol a győzelem mindig a másodperc tört-részén múlik. Megpróbálják összekötni Kansast és New Jersey-t egy optikai kábellel, de pénzéhes volt főnökük, Eva, nem szeret második lenni. Könyörtelen hajsza indul a milliárdokért, ahol hamar kiderül, hogy ki mennyire elszánt. Rendező: Kim Nguyen Szereplők: Jesse Eisenberg, Alexander Skarsgard, Salma Hayek [gallery link='none']