A kórus

A kórus

Dr. Henry Guthrie az első világháború kellős közepén veszi át egy brit kórus vezetését, amely szinte minden férfi tagját elveszítette a háborúban. A közösség tagjai...
Dr. Henry Guthrie az első világháború kellős közepén veszi át egy brit kórus vezetését, amely szinte minden férfi tagját elveszítette a háborúban. A közösség tagjai kétségbeesetten próbálják fenntartani a hagyományokat, miközben körülöttük dúl a pusztító konfliktus. Guthrie doktor hamar rájön, hogy a zene gyógyító ereje sokkal nagyobb, mint azt valaha is gondolta volna. A megmaradt énekesek - főként nők, idősek és fiatalok - kezdetben bizonytalanul fogadják az új vezetőt. Ahogy azonban együtt dolgoznak a dallamokon, lassan újjáépül közöttük a közösségi összetartás. A próbák során nemcsak hangjaikat hangolják össze, hanem lelkeiket is meggyógyítják a háború okozta sebektől. A zene varázslatos módon...
Barney és a nők

Barney és a nők

Barney Panofsky, a mufurc tévés producer csapongó élete során talán több nőt fogyasztott el, mint szivart, nem mintha botrányosan szókimondó apjától különb nevelést kapott volna,...
Barney Panofsky, a mufurc tévés producer csapongó élete során talán több nőt fogyasztott el, mint szivart, nem mintha botrányosan szókimondó apjától különb nevelést kapott volna, és mire két balul elsült házassága után végre megtalálja a tökéletes nőt, akiért érdemes küzdeni, már nem biztos, hogy képes mellette kitartani. Vagy meg tud változni egy káros szenvedélyekkel teli, lobbanékony és konok fickó, ha megérinti az igaz szerelem? Rendező: Richard J. Lewis Szereplők: Paul Giamatti, Dustin Hoffman, Rosamund Pike, Minnie Driver, Scott Speedman, Bruce Greenwood, Mark Addy, Saul Rubinek [gallery link='none']
Robin Hood

Robin Hood

A 13. századi Angliában Robin és betyárcsapata harcba száll a népet sanyargató urak ellen, és azt a célt tűzi zászlajára, hogy ráébressze az uralkodót alattvalói...
A 13. századi Angliában Robin és betyárcsapata harcba száll a népet sanyargató urak ellen, és azt a célt tűzi zászlajára, hogy ráébressze az uralkodót alattvalói szenvedésére. Mindegy, betyárnak vagy hősnek mondják-e, egy közember népe szabadságának örök szimbólumává válik. Robin Hood az íjászat mestere, korábban I. Richárd király katonájaként harcolt a franciák ellen, és egyetlen célja a túlélés volt. Richárd halála után Robin Nottinghambe megy. A város és környéke a gonosz seriff uralmát nyögi, a népet az éhhalál küszöbére taszítják a magas adók. Az íjász beleszeret Marion úrnőbe. A hölgy kezdetben bizalmatlan az erdőből szalajtott különös hadfi személyét és szándékait illetően....
Az időgép

Az időgép

Rendező: Simon Wells Szereplők: Guy Pearce, Samantha Mumba, Jeremy Irons, Orlando Jones, Mark Addy - A jövő mindig titokzatos, és az ember mindig kíváncsi. Az...
Rendező: Simon Wells Szereplők: Guy Pearce, Samantha Mumba, Jeremy Irons, Orlando Jones, Mark Addy - A jövő mindig titokzatos, és az ember mindig kíváncsi. Az 1890-es években egy angol feltalálót e kíváncsiság hajtja, hogy megalkossa élete fő művét, az időgépet. A tudós természetesen azt is vállalja, hogy ő legyen az első, aki kipróbálja a találmányt. Hibázik. Egy technikai hiba folytán 800.000 évvel lökődik előre az időbe, egy számára különös, felfoghatatlan, ellenséges világba, melyből nincs visszatérés. Addigra az emberiség két különböző fajjá fejlődik. Az egyik faj a föld alatt él, és ha előmerészkedik, akkor is csak azért, hogy a másik faj...
FLINTSTONES 2

FLINTSTONES 2

Rendező: Brian Levant Szereplők: Mark Addy, Stephen Baldwin, Kristen Johnston, Jane Krakowski, Thomas Gibson, Alan Cumming, Joan Collins - Frédi (Mark Addy) és legjobb cimborája,...
Rendező: Brian Levant Szereplők: Mark Addy, Stephen Baldwin, Kristen Johnston, Jane Krakowski, Thomas Gibson, Alan Cumming, Joan Collins - Frédi (Mark Addy) és legjobb cimborája, Béni (Stephen Baldwin) csúcsformában érzik magukat. Most végeztek a Kőbontó Akadémián, és már biztos állást is szereztek a Bedrocki kőbányában, úgyhogy jókedvüknek semmi nem állhat az útjába. Vilmának (Kristen Johnston), a kőgazdag Slaghoople ezredes lányának viszont rossz a kedve. Divatbolond anyja, Pearl Slaghoople (Joan Collins) az egész jövőjét eltervezte már, és mindenáron össze akarja boronálni egy Chip Rockefeller nevű bájgúnárral (Thomas Gibson). Vilma kétségbeesésében kénytelen elszökni otthonról. Útja Bedrockba vezet, ahol Irmával közös lakást bérel...
LOVAGREGÉNY

LOVAGREGÉNY

Rendező: Brian Helgeland Szereplők: Heath Ledger, Mark Addy, Rufus Sewell, Paul Bettany, Shannyn Sossamon, Alan Tudyk, Laura Fraser, Berenice Bejo, Christopher Cazenove - A XIV....
Rendező: Brian Helgeland Szereplők: Heath Ledger, Mark Addy, Rufus Sewell, Paul Bettany, Shannyn Sossamon, Alan Tudyk, Laura Fraser, Berenice Bejo, Christopher Cazenove - A XIV. században vagyunk. Egy véletlen baleset miatt, az alacsony származású William számára lehetőség adatik arra, hogy bebizonyítsa, mire képes a harcművészet terén. Bátorságát siker koronázza. Megnyeri a lovagi tornát. A csekély nyereményen fegyverzetet és nemesi címet vásárol, és ezután mint Ulrich von Lichtenstein küzdhet a legügyesebb és a legvakmerőbb lovagi címért. [gallery link='none']