Rendező: Olivier Dahan
Szereplők: Jean Reno, Christopher Lee, Camille Natta, Johnny Hallyday, Gabrielle Lazure
– Niemans érzése szerint a halott, akit az egyik Lorraine-i kolostorban befalazva találtak, nem egy szokványos áldozat. Egy templom tövében Reda, a fiatal rendőrkapitány egy Jézusra hasonlító félholt emberre bukkan. Eleinte csak azt hiszi, megmentette egy ember életét, ám hamarosan ráeszmél, hogy ez az ügy kapcsolatban áll azzal, amelyben egykori rendőrakadémiai kiképzője, Niemans nyomoz. Egyre több a halott. Minden esetben titokzatos, természetfeletti erővel rendelkező szerzetesek ismeretlen embereket ölnek meg, majd nyomtalanul eltűnnek. Teljes homály övezi az ügyet mindaddig, míg Niemans és Reda fel nem fedezik, hogy mindegyik áldozat keresztneve és foglalkozása megegyezik valamelyik apostoléval. A vallástörténeti szakértő, Marie segítségével próbálják meg leleplezni ezt az elképesztő összeesküvést. Kik a rettegést keltő Apokalipszis Angyalai? Mi az összefüggés a Bibliában olvasható jóslatokkal? Miért érdeklődik annyira a hatalmas Heimmerich Von Garten a kolostor és annak földalatti járatai iránt? Niemans és Reda elhatározzák, hogy megválaszolják a kérdéseket.


