Rendező: Michael Herbig
Szereplők: Michael Herbig, Christian Tramitz, Sky Dumont, Marie Bäumer
– Abahachi és Ranger vértestvérek, a vadnyugaton harcolnak az igazságért, a békéért és a szabadságért. A bajok akkor kezdődnek, amikor Abahachi aranyat kölcsönöz a sosonoktól, és megvesz egy kocsmát a prérin. Kiderül, hogy az eladó, a dörzsölt üzletember, Santa Maria nagyon rossz fiú. A kocsma egy romhalmaz, ráadásul Santa Maria lelép az arannyal, de előtte még végez a soson főnök fiával. Mindezért másnap reggel halállal kell lakolniuk. A páros persze megszökik, így kezdődik a verseny Manitu Bocskorának eléréséért, hogy visszafizessék az aranyat, és bebizonyítsák ártatlanságukat, már ha képesek addig életben maradni. Manitu Bocskora az a hely, amely mesés kincset rejt, s csak annak a térképnek a segítségével lehet megtalálni, amit Abahachi a nagyapjától kapott. Az öregúrtól megtanulta, hogy mindent meg kell osztani másokkal, ezért ezt tette a térképpel is. A gond csak az, hogy amikor négy részre szabta a térképet és kiosztotta a darabokat, éppen részeg volt, és nem emlékszik rá, hogy hová kerültek.