Ilyen a boksz
Olvasás:1 perc, 8 másodperc

Ilyen a boksz

0 0

Rendező: Ron Shelton
Szereplők: Woody Harrelson, Antonio Banderas, Lolita Davidovich, Lucy Liu, Tom Sizemore, Robert Wagner

– A forgatókönyv valós történeten alapul. Két bunyósról szól, akiket az utolsó pillanatban hívtak helyettesíteni egy előmérkőzésre. Az évszázad mérkőzésének, Mike Tyson meccsének reggelén kiderül, hogy az előmérkőzéssel valami nincs rendben. A verseny szervezőinek óriási gondot jelent, hogy találjanak két másik bokszolót, akiknek van engedélyük, tapasztalt ökölvívók, ismert sportolók, mindketten versenysúlyuknál vannak, ráadásul meg tudják fizetni őket, s délután hatra képesek Los Angelesbôl Las Vegasba érni. Vince és Caesar megfelelnek ezeknek a követelményeknek. Azonban mindketten kétségbeesetten reménykednek abban, hogy mielőtt karrierjük véget ér, még egyszer eljutnak a csúcsra, mert a győztes, az ígéret szerint bajnoki címért játszhat. Az útra Caesar jelenlegi, Vince ex-barátnőjével (Grace), és annak kocsijával indulnak el. A lány éppen egy gazdag befektetőt keres, aki szponzorálná excentrikus találmányai egyikét. Útközben megismerhetjük élettörténetüket, szó esik vesztes címmérkőzéseikről, rejtett félelmeikről és titkos vágyaikról. Ugratják egymást, összevesznek és kibékülnek, megosztják egymással apró titkaikat. A ringben Vince és Caesar úgy esnek egymásnak, mintha háború dúlna közöttük. Mindketten könyörtelen, elkeseredett férfivá változnak, akik saját karrierjük érdekében képesek lennének akár megölni is a másikat. A közönség az első menetre alig figyelt oda, ám végül ez a mérkőzés lett az est fénypontja. A szerződés persze nem az igéreteknek megfelelő volt, így a jutalom sem. Hajnalban mindhárman visszaindulnak Los Angelesbe. Ám valami megváltozott bennük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Egy kapcsolat vége
Next post A holtak útja