A címadó turné 12 ország 39 városában 56 előadást élt meg, a filmváltozat pedig bevezet minket a kulisszák mögé, bemutatva Beyoncét, mint az előadóművészt, és mint a döntéshozó producert, ahogy keményen dolgozik azon, hogy hibátlanul álljon össze minden. A koncertfilmért is maga a sztár kezeskedett, hisz saját produkciós cége (egyben lemezkiadója) készítette, mely korábbi koncertfelvételeiért, klipjeiért és részben 2008-9-es mozifilmjeiért is felelt. A néző nagyvonalakban végigkísérheti az egész Reneszánsz koncertsorozatot azzal, hogy a stockholmi nyitóelőadástól a Kansas Cityben tartott nagy fináléig láthat bejátszásokat. Mindeközben Beyoncé azon szándékát is, ahogy a turné minden aspektusából megpróbálja kivenni saját kreatív részét, mert célja túlszárnyalni régi önmagát, egyben megalkotni örökségét. A kritikák rendkívül elismerően nyilvánultak meg a fellépésekről. A produkciót több, mint 2,7 millió néző látogatta meg a teltházak során, ezúttal viszont kitárulnak a kapuk! A mozik nagyvásznain újabb milliók élhetik át az eseményeket eme monumentális táncpartiról, nem kevesebb, mint 170 percben.
Accentuates the journey of Renaissance World Tour, from its inception, to the opening in Stockholm, Sweden, to the finale in Kansas City, Missouri. It is about Beyoncé’s intention, hard work, involvement in every aspect of the production, her creative mind and purpose to create her legacy, and master her craft. Received with extraordinary acclaim, Beyoncé’s Renaissance World Tour created a sanctuary for freedom, and shared joy, for more than 2.7 million fans.
Renaissance: A Film by Beyoncé (2023),
170 perc/min
Értékelés: 8.8/10
Rendező/Director: Beyoncé
Szereplők/Cast: Beyoncé, Jay-Z, Blue Ivy Carter, Sir Carter, Rumi Carter, Kendrick Lamar, Tina Knowles, Larry Bourgeois, Laurent Bourgeois, Honey Balenciaga
Gyártók/Production Companies: Parkwood Entertainment
Magyar forgalmazó: Pannónia Entertainment Ltd.